A sziget Görögország egyik legfejlettebb idegenforgalmi központja, fontos üdülőterület, a belső területek mégis máig megőrizték bájos érintetlenségüket.
Rodosz földrajza, története
A török partok közelében fekvő sziget a Dódekanészosz szigetcsoport legnagyobb tagja, mintegy 1399 km2-en terül el az Égei-tenger délkeleti részén. Az i.e. 2. évezred végén dór törzsek foglalták el a szigetet, akik hamarosan sikeres tengeri kereskedőnéppé váltak és i.e. 900 körül megalkották az első tengeri szabályokat, az ún. rodoszi törvényeket. A sziget székhelyét, Rodosz városát, i.e. 408-ban alapították. I.e. 305-ben a sziget lakói felállították a világ hét csodájának egyikét, Héliosz napisten 32 méter magas szobrát, a Rodoszi Kolosszust. Sajnos a szobor az i.e. 225-ben bekövetkezett földrengés során a várossal együtt romba dőlt. A 13–16. század között Rodosz volt a Szent János-lovagrend székhelye, mielőtt az Máltára költözött volna. A lovagok távozása után a sziget török fennhatóság alá került, 1912-től olaszok uralták, és csak 1945-ben egyesült Görögországgal.
Rodosz nevének eredete
A néphagyományok szerint a sziget neve a dús növényzet és tarka rétek után a rózsa (rhodon) szóból származik. Valószínűbb azonban, hogy a név egy régi mítosz emlékét őrzi. E mítosz szerint Héliosz napisten, aki a szigetet Zeusztól kapta ajándékba, itt esett szerelembe Rhodé nimfával, Poszeidon lányával.
Rodosz város
Rodosz városának központi magját az ún. Collachium, a johanniták „kolostorvárosa” és a tőle délre fekvő, falakkal övezett Óváros alkotja, amely utóbbi felkerült az UNESCO Világörökség listájára. A kikötő mellett nyíló Pili Eleftheriasszal (Szabadság kapu) szemben az i.e. 3. században épült Aphrodité-szentély padozatának maradványai és dór oszloptöredékei láthatók, amelyeket a középkor emlékei vesznek körül. A szentély mögött áll az avergne-iak szálláshelye (16. sz.), kissé távolabb a 14. században épült Amerikának nevezett épület áll, amely valószínűleg a johanniták első kórháza lehetett. Az avergne-iak szálláshelyének nem eredeti árkádjai alatt jutunk a Szent Mária-székesegyházhoz, amely eredetileg bizánci templom volt, majd a 15. sz. elején lett katolikus. A székesegyházzal szemközt nyílik Rodosz leglátványosabb építészeti együttese, az Odosz tón Ippotón (Lovagok utcája), amely az antik hippodámoszi út egyenes vonalát követi. A sétálóutca nyugati vége a Nagymesterek palotája előtti térbe torkollik, de itt található a Rodoszi Múzeum is, amely egykor kórháznak épült az 1490-es években. Az Óváros keskeny, hangulatos utcáit róva juthatunk az 1552. évi ostrom után épült Szulejmán-dzsámihoz. Igen jellegzetes utca az Odosz Szókratusz, amelynek bazárjai antik és középkori álrégiségek tömegét kínálják. Az utcán szinte keresztben áll az Aga-dzsámi, ahonnan a jobbra nyíló utcácskán juthatunk korábbi bizánci templomokhoz, amelyek ma mecsetek. Az óváros melletti újvárosban számtalan ékszerüzlet és szuvenír bolt csillogtatja kínálatát, s a fárasztó alkudozások után érdemes az egyik helybeli kávézóban kipihenni a fáradalmakat. A Mandraki kikötõ bejáratánál állt egykor az antik világ hét csodájának egyike, az i.e. 3. században elpusztult Rodoszi Kolosszus.
Bármilyen hatalmas volt a város az ókorban, kevés építészeti emléke maradt fenn. Az antik Akropolisz és környéke, a jelenlegi város északnyugati részén terült el. Az olaszok az 1920-as évek elején a stadiont részben, a színházat pedig teljesen restaurálták. A stadiontól keskeny ösvény vezet fel fellegvár dombjára, a Smith-hegyre, amely nevét onnan kapta, hogy 1802-ben Smith angol admirális innen figyelte meg a francia flotta manővereit. Az akropoliszon mindössze néhány oszloptöredék emlékeztet a Zeusz és Athéné Poliasz templomra.
Kirándulások Rodoszon
Ha marad ideje, tegyen egy sétát a város déli részén fekvő Rodinibe, ahol árnyas park és kis állatkert várja a látogatókat.
A sziget belsejében található Petaludesz, azaz a Pillangók Völgye. A meredek sziklafalakkal határolt, viszonylag hűs völgyben medvelepkék tízezrei gyűlnek össze a párzási időszakban. Szinte szőnyegként borítják a csupasz vagy mohlepte sziklákat és az árnyat adó fák törzseit. A másik érdekes természeti látnivaló Epta Pijesz, vagyis a Hét Forrás vidéke, ahol a hegyekből feltörő karsztvíz hét meseszép forrásban tör a felszínre, és csillogó, kristálytiszta és fürdőzésre csábító kis tavakat hoz létre.
Rodosz szigetét az ókori görög civilizáció máig élő múzeumának is nevezik, természetes és valószerűtlen szépségével, gyönyörű tengerpartjaival, ugyanakkor ideális hely nyaralásra és pihenésre. A sziget keleti partján található Faliraki, amely a ’60-as évek óta az egyik legismertebb turistaközponttá vált, ahol megszámlálhatatlan bár, diszkó, ajándékbolt és étterem várja a kikapcsolódni vágyókat. Ixia gyorsan fejlődő üdülőhely eredeti görög tavernákkal és hosszú kavicsos stranddal, amely leginkább a szörfözés szerelmeseinek ajánlott. Kalithea kicsiny pálmákkal övezett homokos strandja miatt népszerű, de érdemes felkeresni az olasz hódoltság idejéből származó termálfürdő romjait is.
Rodosz történelmében igen jelentős szereppel bírt Lindosz, Kameirosz és Ialüszosz, ezért ezeket a településeket is érdemes felkeresni.
Lindosz
Lindosz 56 kilométerre fekszik Rodosztól. Az odavezető hegyen-völgyön kanyargó utat narancsligetek, olajfaerdők szegélyezik, miközben festői falvakat és tájakat hagyunk magunk mögött. A Szt. Pál kikötőben 120 méter magasra emelkedik a rozsdabarna szikla, amelynek tetején láthatók Athéna Lindia templomának oszlopai és a johannita vár falai.
A sziklát már az i.e. 3. évezredben közepén lakták. Az egyik mítosz szerint a Kisázsiából jött nép Kadmosz király Poszeidón kultuszát honosította meg a szirten, de az i.e. 10. századtól dórok nyomai is kimutathatók. A szikla tetejét Athéna kultuszhelyévé építették, s a ma látható romok az i.e. 348–208 között épült szentély maradványai. Rodosz városa előtt Lindosz volt a sziget legfontosabb kikötőhelye. Az i.e. 6. századtól kezdve jelentősége gyorsan megnőtt, jelentős kereskedelmi kapcsolatot tartott fenn Ciprussal, Föníciával és Egyiptommal. Lindosz hírnevét Rodosz városának megalapítása után leginkább az Athéna-kultusznak köszönhette. Az akkor ismert világ minden tájáról jöttek a zarándokok, hogy adományokkal, áldozati sztélékkel és emlékszobrokkal gazdagítsák.
Lindoszon járt a mondai Héraklész, a spártai Menelaosz és Helené, Nagy Sándor, de még Caesar is.
Az akropolisszal megkoronázott szirt teraszosan emelkedik a tenger fölé. Az északi lankás oldalon a település felől kanyargó ösvény vezet egyre magasabbra és magasabbra. Az úton egy antik színház földbe süllyedt lépcsőfokai és egy ókori szentély maradványai mellett haladunk el. A bizánci eredetű johannita vár lábánál egy szokatlanul nagyméretű, 5 méter hosszú és 5,5 méter magas domborművet láthatunk, amely egy vitorlás gályát ábrázol. A várat 1522-ig 12 lovag őrizte, amelyhez a bizánci eredetű Szent János-templom kapcsolódott. A templomnak ma már csak maradványai láthatók, akár csak az i.e. 3. századból származó propülaiának. A hatalmas U alakú építményen keresztül vezetett az út az Athéna Lindia temploma felé. A Nagy Sándor korában épült dór templomban elefántcsontból és aranyból készült szobor állt. Mára a templomból csak egy fal maradt épen. A fellegvárral szemben emelkedik Krana hegye, ahol a sziklás oldalban hellenisztikus sziklasírok találhatók.
Lindosz falu meredek szűk utcáiban a 15–16. századi házak gótikus ablakai körül és boltíves bejáratai fölött többnyire ott díszeleg a johannita lovagrend keresztje. A házak és udvarok sajátos hangulatot árasztanak. A keleti motívumok a török uralom idejéből származnak, ebben az időben a falut gazdag hajótulajdonosok lakták. A 15. század végén épült Panajia templom a johannitáké volt, érdekes freskói a 18. század remekművei. Lindosz egykori forgalmas kikötője helyén ma strand található, a fölé emelkedő Ajiosz Emilianosz-sziklafokon egy kör alakú sír van. A helyi monda szerint Kleobulosz, Lindosz mitikus királya, a hét görög bölcs egyike nyugszik itt.
Kamirosz és Ialüszosz
Kamirosz és Ialüszosz a sziget északi partvidékén feküdt. Ma mindkettő rommező. Ialüszosz alapítója a mítosz szerint Héliosz unokája, Ialüszosz volt. Valószínűleg a föníciaiak alapítottak itt gyarmatot, majd akhájok telepedtek ide. A dórok az i. e. 10. században hódították meg, de Rodosz város megalapítása után jelentőségét fokozatosan elvesztette, s lassan elnéptelenedett. Ialüszosz fellegvárára a bizánci időkben templomot építettek, amelyet a johannita lovagok később felújítottak. Ettől kezdve csak startégiai pontként volt jelentősége, például a második világháború idején itt vívtak ütközetet egymással a német és olasz csapatok. A fellegvár tetején az i.e. 3. századból származó Athéna Ialüszia szentélyének maradványai és egy 15. századi kolostor láthatók. A közelben áll egy földalatti bizánci kápolna, amelynek falát 15. századi freskók díszítik, és ez i.e. 4. században emelt kútépület oszlopai.
Kamiroszt is, akár csak Ialüszoszt, az archaikus korban alapították és a múlt század közepén kezdték feltárni. A lakatlan város lejtős utcái, lépcsői és perisztiliumos (oszlopos) lakóházai jellegzetes hellenisztikus település képét mutatja. A dombtetőn az i.e. 3. századi dór porticus alatt háromszáz évvel korábbi ciszternát tártak fel. Az oszlopsor egykor az agorához tartozott, amelynek központjában az Athéna Kameiria állt. A szentélynek ma már csak maradványai láthatók. Kamiroszt óriási kiterjedésű temető vette körül, s a feltárások során előkerült leletek segítségével, amelyek a rodoszi múzeumban láthatók, nyomon követhetjük a város életét a mükénéi kortól egészen az elnéptelenedésig.